Az IGYIC december 1-jei Téli Piknikjéről, ahol bemutatásra került a Felhőpárna – Versek léten innen és túl című kötet, valamint Juhász Anna beszélgetett a megvalósult projektekről a Petőfi Kulturális Ügynökség Ifjúsági és Gyerekirodalmi Centrumának munkatársaival és vendégeivel.
“Harmath Artemisz többek között elmondta: céljuk, hogy összekapcsolják a számos jó gyakorlattal működő gyerekirodalmi műhelyt és a szakembereket, valamint olyan platformokat keressenek, ahol találkozhat az elmélet, a jó módszertan és a jó szöveg. Jó volna elérni némi szemléletváltást is az olvasás tanításának gyakorlatában, például, ha mindig szem előtt tartanák a pedagógusok a gyerekek személyiségét. Ezért az IGYIC-ben olyan programokon dolgoznak, ahol ezek a szempontok együttesen jelennek meg.”
Szokács Eszter részletes beszámolóját a rendezvényről, az alábbi linken olvasható: