Megjelent a The Continental Literary Magazine harmadik lapszáma
2022. június 10.
Megjelent a The Continental Literary Magazine harmadik lapszáma

2021 novemberében a Petőfi Kulturális Ügynökség azzal a szándékkal indította útjára a The Continental Literary Magazine című angol nyelvű tematikus szépirodalmi lapot, hogy megteremtse azt a platformot, amelyen keresztül régiónk szépírói és költői beléphetnek az észak-amerikai irodalmi piac fősodrába. A Continental első, előítéletről (PREJUDICE) szóló lapszámát hatalmas kíváncsisággal fogadta az amerikai közönség, a februári amerikai lapbemutató turné nézőszámai, valamint a lap iránti kereslet mind azt támasztják alá, hogy az angolszász olvasó nyitott a közép-európai irodalomra és kultúrára. A magazin második, sóvárgás (CRAVE) témakörét boncolgató száma nemrég került kereskedelmi forgalomba a tengerentúlon, ahol két bolthálózatban, a Barnes & Noble és a BAM! Books-A-Million üzleteiben is megvásárolható szerte az USA-ban. A kiadó és a szerkesztők méltán bíznak abban, hogy hasonlóan széles érdeklődés övezi majd ezt a számot is, mint az ezt megelőzőt. Annál is inkább, mert a kiadvány sztáranyaga a legendás preformanszművésszel, Marina Abramovićtyal készült mélyinterjú. Marina Abramović nem csak a munkáiról, de egy sor olyan problémáról is szót ejtett, mint például az igazság iránti sóvárgás a modern időkben, a halál és a csend, és hogy miben látja a saját örökségét. A lap szerzői közt szerepelnek többek között Cserna-Szabó András, Gerevich András, Gurubi Ágnes, Kiss Tibor Noé, a sokszoros díjnyertes költő és műfordító George Szirtes, aki Krasznahorkai László angol fordításaiért 2015-ben elnyerte a Nemzetközi Man Booker-díjat, továbbá Horváth László Imre, Kemény István, Nyári Zsolt, Seres Hanna Lili, Vonnák Diána és a tényfeltáró riportjairól ismert Dezső András is. A CRAVE számban régiónk irodalmát olyan szerzők képviselik, mint a lengyel Weronika Gogola író, a szlovák Michal Habaj költő, a cseh Lenka Kuhar Daňhelová költő és a szlovák Silvester Lavrík író, aki a csütörtökön (06.09.) elkezdődött prágai könyvvásáron (Svět knihy Praha) lépett fel a magazin bemutatóján.

 

A sóvárgás a modern ember létállapota

A második lapszámot Nyári István pop-szürrealista festő munkái illusztrálták. Nyári hiperrealisztikus részletességgel megfestett képei olyan alternatív valóságokba vezetnek minket, ahol minden elképzelhető, minden megvalósulhat és ahol felébrednek bennünk az álmok és a vágyak. A festmények egy alternatív mesevilág valódi ígéretét hordozzák, amelyben a leghétköznapibb elemek is idealizálttá válnak és beindíthatják a szemlélőben a véget nem érő sóvárgást.

 

A Continental harmadik száma már kapható az Ünnepi Könyvhéten

A harmadik szám a hit különböző arcait mutatja be olyan szerzők művein keresztül, mint például a Nobel-díjra jelölt román költő Mircea Cărtărescu, Magyarország Babérkoszorúja díjas írója, Száraz Miklós György, az EUPL-díjas Horváth Viktor, a tavalyi Margó-díjas és a nagy sikerű Mély levegő kötet szerzője, Halász Rita vagy a Libri Irodalmi-díjas Tompa Andrea.

A lap legújabb kiadása nem hagyja figyelmen kívül a szomorú aktualitásokat sem. Jászberényi Sándor főszerkesztő előszavában rávilágít arra, hogy – a latin mondással ellentétben – a múzsák háború idején sem hallgatnak. Ékes bizonyítéka ennek az a hat ukrán költőnő, akik a körülöttük zajló háborúban és háború ellenére is maradandót alkottak. Az ő írásaik külön szekciót képviselnek a magazin hasábjain.

Marianne Williamson neve talán nem sokat mond a magyar közönségnek, de az amerikainak annál inkább. Bestseller író, politikai aktivista, a demokrata párt elnökjelöltje 2021-ben, Oprah Winfrey kulturális tanácsadója és spirituális vezető. Vele beszélgetett Jászberényi Sándor egy mélyinterjú keretein belül az orosz-ukrán konfliktusról, a világban jelen lévő legnagyobb kihívásokról és arról is, mit gondol személy szerint Joe Biden amerikai elnök tevékenységéről.

 

A hit ígérete

A FAITH szám képanyagát az idén 70. születésnapját ünneplő Bukta Imre képei szolgáltatták. A Munkácsy Mihály-díjas képzőművész vallási témájú művei nemcsak visszaadják, hanem egyben ki is egészítik a lap tematikáját, rámutatnak arra, hogy hit nélkül nincs élet.

A magyar közönség a 93. Ünnepi Könyvhéten találkozhat a frissen megjelent lappal, ahol a Petőfi Kulturális Ügynökség standján (74) mindhárom lapszám kedvezményesen vásárolható meg egészen június 12-ig. Az Ünnepi Könyvhét után a budapesti Massolit Books & Caféban lehet beszerezni a magazint a Nagy Diófa utca 30. szám alatt.

 

A CRAVE szám szerzői:

Marina Abramović (YU)

Cserna-Szabó András (HU)

Dezső András (HU)

David Galef (US)

Gerevich András (HU)

Weronika Gogola (PL)

Gurubi Ágnes (HU)

Mihal Habaj (SK)

Horváth László Imre (HU)

Kemény István (HU)

Kiss Tibor Noé (HU)

Lenka Kuhar Danhelová (CZ)

Silvester Lavrík (SK)

Lina Mounzer (LB)

Nagy Koppány Zsolt (RO)

Pál Dániel Levente (HU)

Seres Lili Hanna (HU)

George Szirtes (HU)

Vonnák Diána (HU)

 

A fordítók:

Thomas Cooper (US)

Andrew Fentham (UK)

Owen Good (UK)

Jonathan Gresty (UK)

Bob Hýsek (CZ)

John Minahane (IR)

Julia Sherwood (SK)

Peter Sherwood (HU)

Timea Sipos (HU)

 

CRAVE Borító

Nyári István: Hurray, Her Self-Autopsy Was a Great Success! (2009)

A FAITH szám szerzői:

Balla (SK)

Balla Zsófia (RO)

Uilleam Blacker (UK)

Mircea Cărtărescu (RO)

Ferdinandy György (HU)

Halász Rita (HU)

Horváth Viktor (HU)

Maciej Jakubowiak (PL)

Jászberényi Sándor (HU)

Kateryna Kalytko (UKR)

Olesya Khromeychuk (UKR)

Iya Kiva (UKR)

Oksana Maksymchuk (UKR)

Markó Béla (RO)

Daphne Merkin (US)

Molnár Krisztina Rita (HU)

Jan Němec (CZ)

Papp-Zakor Ilka (RO)

Michael Rips (US)

Marjana Savka (UKR)

Iryna Shuvalova (UKR)

Száraz Miklós György (HU)

Tompa Andrea (HU)

Tőzsér Árpád (SK)

Visky András (RO)

Marianne Williamson (US)

 

A fordítók:

Bernard Adams (UK)

Anna Bentley (UK)

Thomas Cooper (US)

Sean Cotter (US)

Owen Good (UK)

Olena Jennings (US)

Nina Murray (UK)

Navarrai Mészáros Márton (HU)

Mark Ordon (US)

Julia Sherwood (SK)

David Short (UK)

Sipos Timea (HU)

Katherine Young (UK)

FAITH Borító

Bukta Imre: Jézus cselekedetei – Az elveszett bárány (2020)

 

További információ

sajto@petofiugynokseg.hu

+3630 516 7442

 

Edgy. Classy. Central European

FB: thecontinentalliterarymag

Instagram: thecontinentalliterarymag

Twitter: TCL_Magazine

Youtube: The Continental Literary Magazine

-

-

-