Olaszországi irodalmi turnét szervezett a Petőfi Kulturális Ügynökség.
Az idén 100 éves Nemes Nagy Ágnes áll a középpontjában annak a több műfajú programsorozatnak, mely a nemzetközi költészet napjához kapcsolódva Olaszországba érkezett március 21-én. A Petőfi Kulturális Ügynökség összeállítása ezúttal is a magyar irodalom klasszikus és kortárs alkotóira hívja fel a figyelmet felolvasásokkal, irodalmi beszélgetésekkel és egy rendhagyó zenei előadással.
Viszonylagos öröklét címmel indította útjára centenáriumi rendezvénysorozatát januárban a Petőfi Kulturális Ügynökség és a Petőfi Irodalmi Múzeum Nemes Nagy Ágnes Kossuth-díjas költő születésének századik évfordulója tiszteletére. Az eseményfolyam a 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb költőjének állít emléket, kortárs reflexiókkal mutatva be az életmű máig érezhető hatását.
Az egész éves sorozat célja az is, hogy a közönség megismerhesse a magyar irodalom kiemelkedő alakjainak külföldi kapcsolódási pontjait, a költőnő olasz, francia, belga, erdélyi és amerikai kötődéseit. Nemes Nagy Ágnes életében nagyon fontos szerepet játszott Itália, ezért márciusban – a nemzetközi költészet napjához kapcsolódva – három olasz város, Róma, Nápoly és Cassino érdeklődő közönségének mutatták be a költő verseit és a 20. század második felének női irodalmi szerepeit, szereplehetőségeit. A programok egyetemeken és a nagyközönség által is látogatható helyszíneken zajlottak. Az első helyszínen, a Római Magyar Akadémián a költőnő 1947-48-as, római élményei álltak a középpontban és az a láthatatlan szellemi kapcsolat, ami egy életre összekötötte az Intézet ösztöndíjasait: Nemes Nagy Ágnest, Jékely Zoltánt, Weöres Sándort, vagy a tavaly 100 éve született Pilinszky Jánost.
Az irodalmi turné állomásain Tóth Krisztina, Ughy Szabina és Pál Dániel Levente költőkkel és Antonella Cilento olasz íróval Juhász Anna irodalmár beszélgetett. A három itáliai város olasz és magyar közönsége az irodalmi beszélgetéseken megismerhette az olasz és magyar költői vagy formanyelvi párhuzamokat, a közös témákat, gondolatokat, míg Dobri Dániel Egy másik Róma színpadi zeneműve tette teljessé a képet – felidézve Nemes Nagy Ágnesék ösztöndíjas időszakát, és egy alkotópár életének számos állomását.
A turné programja:
Március 21. a Költészet Világnapja, RÓMA, Római Magyar Akadémia
18.00 – irodalmi beszélgetés Nemes Nagy Ágnesről Ughy Szabina, Tóth Krisztina, Mariarosaria Sciglitano részvételével
19.00 – az EUNIC Nemzetközi Költészet Napi Fesztivál, melynek keretében Magyarországot Pál Dániel Levente költő képviseli
20.45 – Dobri Dániel: Egy másik Róma című színpadi zeneművét mutatják be. A darab Nemes Nagy Ágnes verseire és Lengyel Balázs novellájára épül.
Március 22. NÁPOLY, Domus Ars
A délelőtt folyamán Mariarosaria Sciglitano mutatta be Tóth Krisztinát és Pixel című kötetét az Università di Napoli L’Orientale-ban.
18.00 – irodalmi beszélgetés a Domus Arsban (Domus Ars Centro di Cultura. Via Santa Chiara, 10), ahol az érdeklődők találkoztak a magyar irodalom római emlékeivel az 1947-48-as ösztöndíjas időszakból, a mai magyar irodalomról Tóth Krisztina, Ughy Szabina és Antonella Cilento ad átfogó képet, Nemes Nagy Ágnesről Pál Dániel Levente és Juhász Anna beszél.
19.30 – Dobri Dániel: Egy másik Róma című színpadi zeneművét mutatták be. A darab Nemes Nagy Ágnes verseire és Lengyel Balázs novellájára épül.
Március 23. CASSINO
Az Università di Cassino e del Lazio Meridionale-ban Tóth Krisztinával találkozhatnak az egyetemi hallgatók, ahol az írónőt Mariarosaria Sciglitano mutatta be. A beszélgetést Amedeo di Francesco professzor vezeti.