Könnyűzenei koncertek, irodalmi, színházi, népzenei, komolyzenei és képzőművészeti programok színes választékával ünnepli 30. jubileumát július 23. és augusztus 1. között a Művészetek Völgye.
Mindezek mellett biciklis-, gyalogostúrákkal és a megszokott völgyhangulattal tér vissza az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja.
Mintegy 40 helyszínen, több mint 2000 programmal várják az érdeklődőket.
A Művészetek Völgye különlegessége, hogy három gyönyörű Balaton-felvidéki település adja az alapjait: Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend. A helyi lakosok vendéglátói a fesztiválnak, motorjai és mozgatórugói az eseményeknek. Minden helyszínen, udvarban más hangulat és összesen közel ezernyolcszáz program várja a látogatókat.
Ebben az évben a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Petőfi Kulturális Ügynökség közösen mutatkozik be: a Petőfi udvar, a Hangfoglaló udvar, a Kőbánya udvar, a Fonó udvar, a Kaláka versudvar helyszíneken a kortárs és a klasszikus irodalom, koncertek, kiállítás, kertmozi és mesemondás is helyet kap.
Vezérigazgatónk, Mihály Erzsébet így köszöntette a megnyitó résztvevőit: „Aki nem hisz abban, hogy mennyi jó ember van, az kezdjen el valami jót tenni, s meglátja, milyen sokan odaállnak mellé.” Böjte Csaba ferences rendi szerzetes gondolatával nagy tisztelettel köszöntök minden jelenlevőt a jubileumi Művészetek Völgye megnyitóján! És aki nem hisz abban, hogy mennyi kiváló magyar művészünk van, az jöjjön el a Művészetek Völgyébe, és töltsön el néhány napot a Balaton-felvidék neves összművészeti fesztiválján. A nemzeti és a helyi értékeink érvényesítésére szeretnénk irányítani a figyelmet, ezzel a küldetéssel indítottuk el a Petőfi Kulturális Ügynökség által gondozott udvarokat is.”
Arról is beszélt, hogy a Petőfi udvar csaknem 400 programmal érkezik a Művészetek Völgyébe. „Irodalmi kalandokat, a zenei élményekben katarzisokat, találkozásokat és hajnalhasadásig tartó világmegváltó beszélgetéseket kínálunk a velünk tartó érdeklődőknek.” A Petőfi Kulturális Ügynökség programjai a kultúra nagyjait is megidézik a Pilinszky 100 és a Mészöly 100 jegyében szervezett eseményekkel. „Legújabb büszkeségünk, a Magyar Kultúra magazin is bemutatkozik a völgyben. Számos partnerünk itt van, jó velük találkozni. Fiatal szervezet vagyunk, a fesztivál alkalmat ad, hogy leüljünk, és átbeszéljük az éven átívelő programokat, együttműködéseket alakítsunk ki vagy fejlesszünk tovább.”